Fooldal - Ákosi református templom

A templomunkról

Az ákosi templom a Kárpát-medence egyik legnagyobb bazilikális elrendezésű s talán az eredeti állapotát legjobban őrző románkori temploma.
Műemléktemplomunkat sok érdeklődő meglátogatja. Csoportoknak idegenvezetést biztosítunk, ha előre bejelentkeznek. Bejelentkezni oldalunkon...
2017. július 25-én került aláírásra a 223-as számú támogatási szerződés a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapok Minisztériuma (a 2014-2020-as Regionális Operatív Program Irányító Hatósága), az Észak-nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség (a 2014-2020-as Regionális Operatív Program Közvetítő Szervezete), valamint a Szatmár Megyei Tanács és az Ákosi Református Egyházközség által alkotott partnerség (a pályázat kedvezményezettje) között
Ákos község Szatmár megye déli részén, a megyeszékhelytől 37 km-re a Zilah fele vezető úton, a Kraszna folyó síkságán terül el. A községen az E81-es országút és a Nagykárolyt Sarmasággal összekötő vasútvonal halad át. A 800 éves ákosi református templom Szatmár megye egyik legjelentősebb műemléke. A templom türténete egybefonódik a község történetével. A község neve Ákosmonostorából (Akusmonustora) ered,

Legfrisseb híreink

Akadálymentesség

A célunk olyan akadálymentes környezet létrehozása amely a fogyatékkal élő személyek környezethasználati lehetőségeit is figyelembe veszi és mindenki számára kényelmesebb és biztonságosabb használatát teszi lehetővé.

Weboldalunk létrehozásában arra törekedtünk, hogy akadálymentesen minden eszközön: asztali számítógépen, táblagépen, laptopon, mobiltelefonon használható legyen nemcsak az átlagos felhasználóknak, hanem azoknak is, akiknek bármilyen képességük eltér ettől. Reményeink szerint az oldalunk mindenki számára elérhető.

Back to top